Szerző: Kiszámoló

Kenneth Hagin, az ismert tanító a pályája elején pásztorként tevékenykedett hosszú ideig.

Bár történtek bibliai csodák a gyülekezetében, ezek gyakoriságával nem volt megelégedve. Kereste az Urat, miért nincsenek olyan nagy számban csodák náluk, mint a bibliai időkben.

„Ha majd az én Igémet hirdeted, a jelek követni fogják a szolgálatodat.” mondta neki az Úr.

„De hát más sem csinálok 17 éves korom óta, mint a Te Igédet hirdetem.” válaszolta vérig sértve Kenneth Hagin.

„Ha majd az én Igémet hirdeted, a jelek követni fogják a szolgálatodat.”  ismételte meg az Úr s Kenneth Hagin is hasonlóan válaszolt.

Ezután az eset után elkezdte figyelni a prédikációit és rájött, hogy a legjobb esetben is csak 60 százalékban hirdeti Isten Igéjét.

A maradék 30% felekezeti tradíció és emberi vélemény volt és jutott még hely 10% hitetlenségnek is.

Amikor ezt észrevette, elkezdte gyomlálni a prédikációit. Prédikáció közepén képes volt kijelenteni, hogy ezt visszavonom, mert ez nem Ige, csak a felekezetünk tradíciója, vagy nem, ezt csak a hitetlenség mondatta velem.

Ahogy elkezdett ténylegesen bibliai alapokon nyugvó prédikációkat tartani, valóban nem maradtak el a jelek és a csodák az igehirdetése közben.

Ahogy Reinhard Bonnke fogalmazott: „Amikor az emberek gyülekezetbe mennek, Jézust akarják. Nem politizálást, nem érzelgősséget, nem meséket vagy mítoszokat. Ugyanazzal a dicsőséges Jézussal akarnak találkozni, akiről otthon olvasnak a Bibliájukban.”

Amikor nem ezt kapják, hanem a pulpitus mögül csak intellektuális eszmefuttatásokat, üres okoskodásokat, a pásztor véleményét, politizálásokat, migránsozásokat, sőt egyenesen hitetlenséget és eretnekséget, akkor a nyáj éhezik és Isten munkája megreked. Nem marad más, mint a vallásos látszat és a vallásos képmutatás. Isten ereje már rég nincs ott a gyülekezetben, már ha egyáltalán valaha ott volt. De ha ott is volt, már csak az emlékéről beszélnek a hívők, a régi ébredésről, a sok gyógyulásról ami 20-30-50 éve történt.

Ideje, hogy a pulpitusról újra Isten beszédét hirdessék, hogy az emberek ne egy prédikációt halljanak, ami jó esetben legalább Istenről szól (bár sajnos ez sem alap a legtöbbször), hanem személyesen találkozzanak a valóságos Istennel a gyülekezetben.

Az emberek ugyanazt mondják a szívük mélyén, mint a hellén zsidók Fülöpnek: Uram, látni akarjuk Jézust. (Jn 12,20-21)

Ha az emberek Jézussal találkoznak a gyülekezetekben, lesz megújulás és lesz ébredés. Addig csak erőtlen gyülekezeteink lesznek, amelyek emberi erőből megpróbálnak életben maradni, igen csekély eredménnyel.

Isten követése áldozatokat kíván. Érdemes tisztában lenned azzal, te meddig mennél el az áldozathozatalban. Gondolkodj el azon, hol mondanád azt, hogy ezt már valószínűleg nem tenném meg. De legyél őszinte magadhoz, hiszen senkit sem kell becsapnod, magadat pedig teljesen felesleges.

– Adnék hetente egy-két ezer forintot gyűjtés alkalmával.

– A bevételeim tizedét odaadnám az Úr munkájára.

– Hajlandó lennék ennél sokkal komolyabb anyagi áldozatra is.

– Még a „vagyonom elkobzását is örömmel fogadnám”, ha ez lenne az ára Isten követésének. (Zsidó 10:34) Akkor is követném Istent, ha ez miatt a világi hatóságok minden vagyonomtól megfosztanának.

– Napi 10 percet hajlandó lennék imádkozni, úgyis olyan sok a szükség az életemben. Úgyhogy előveszem napi 10 percre a bevásárlólistámat, amivel Isten elé szoktam menni.

– Reggel és este egy-egy órát imában töltenék, hogy az elveszettek megtalálják a Megváltót.

– Akár rendszeresen virrasztanék is, ha ezzel kevesebb ember jut a pokolra az országomban vagy a városomban.

– Már hét éve dolgozok ezen a munkahelyen, de senki nem tudja rólam, hogy keresztény vagyok, mert nem akarom, hogy bolondnak gondoljanak.

– Bizonyságot mernék tenni a kollégáimnak Jézusról, még akkor is, ha ezért vallásos bolondnak tartanának.

– Bizonyságot tennék minél több embernek, nem törődve az ostoba és buta emberek gúnyolódásával, mert tudom, hogy az emberek a pokol felé tartanak és meg akarom állítani őket.

– Akkor sem hagynám abba a bizonyságtevést, ha a média össztüzet zúdítana rám ezért.

– Ha megvernének, börtönbe csuknának, nyilvánosan megszégyenítenének, akkor is beszélnék Jézusról.

– Akkor sem tagadnám meg az Urat, ha 8-10 év börtönt kapnék ezért, mint oly sok keresztény szerte a világban. Inkább vállalnám a börtönt, a családom anyagi szűkösségét, azt, hogy a gyerekeim nélkülem nőjenek fel és inkább szenvednék együtt a szenvedőkkel, mintsem elhagyjam a hitet.

– Még az életem sem drága, ha ez az ára az Úr követésének. Mert nagyon sok országban ma is ez az ára az Úr követésének.

A nyugati kereszténység legnagyobb problémája a túlzott jólét és kényelem. Ezért nincs tűz, ezért nincs ébredés, mert úgymond nincs semmi ára az Úr követésének. Sok nyugati kereszténynek már az is kihívás, hogy a munkatársai előtt bevallja, hogy ő bizony keresztény és hisz az olyan mesékben, mint Jézus feltámadása.

Ahol az emberek a vagyonukkal, a szabadságukkal, az életükkel játszanak, ha hinni mernek az Úrban, ott ébredés van, ott aktívak a hívők, ott mindennapos imaalkalmak vannak, virrasztások, bizonyságtevések és megtérések.

Leonard Ravenhill teszi fel a kérdést, vajon miért nem üldözik a nyugati keresztényeket? A sátán ugyanaz, mint volt kétezer éve, az általa uralt emberek is ugyanolyan gonoszak, mint voltak kétezer éve. Akkor miért él nyugalomban a keresztény világ a fejlett országokban?

A szomorú válasz az, hogy azért, mert semmi veszélyt nem jelentenek a sátán királyságára. Összejönnek hetente, néha-néha megtér valaki, de el is megy legalább annyi ember. Ha egy év alatt tíz ember megtér, azt már ébredésnek hívják. (Ébredés az, amikor le kell zárni a környező utcákat is a közlekedés elől, annyian mennek az evangélizálás színhelyére.)

Magyarországon az emberek 9%-a állítja magáról, hogy az elmúlt egy hónapban volt valamilyen vallási összejövetelen. Ezeknek az embereknek legalább 80%-a még nem is hallott soha arról, hogy meg kellene térnie és újjá kellene születnie. Sőt nem is tudják, mit jelentenek ezek a kifejezések.

Ez a szomorú valóság.

Ezért élünk békében, jólétben és nyugalomban. Mert senkit nem zavar a létezésünk, amíg a társadalom maximum 2%-át lehet csak bibliai értelemben kereszténynek hívni. (S úgy gondolom, hogy ezzel még felül is becsültem a számukat. Sajnos.)

S kérdés, hogy ebből a két százalékból mennyi maradna, ha a legkisebb üldöztetés is támadna a hit miatt? Ha a vagyonoddal, ha a szabadságoddal, a méltóságoddal vagy egyenesen az életeddel kellene fizetned a hitért, ahogy sok keresztény ezzel szembesül a világ számos országában.

Gondold ezt végig, mennyire szereted az Uradat és milyen áldozatra lennél hajlandó érte és azért, hogy növekedjen az Isten országa? Ő kínhalált halt érted, anyaszült meztelen vállalta a halált ország-világ előtt, előtte nyilvánosan megverték, megkínozták és még a pokolba is lement helyetted.

Te mit teszel meg érte és meddig lennél hajlandó elmenni az áldozathozatalban?

A Biblia eredeti görög szövegében élesen meg van különböztetve a szolga (ἐλεύθερος) és a rabszolga (δοῦλος).

Azonban a legtöbb bibliafordítás valamiért szemérmesen szolgának fordítja a görög dulosz szót is, pedig annak jelentése rabszolga.

A szolga egyszerű alkalmazott, aki addig szolgál (dolgozik) valakinek, ameddig neki abból előnye származik. A munkájáért fizetés jár, ha kicsit is elégedetlen a munkakörülményekkel vagy az érte járó ellenszolgáltatással,  esetleg máshol többet kínálnak neki, azonnal felmondhat és máshol próbálhat szerencsét. Csak akkor dolgozik, amikor kedve van, vagy a fizikai szükségei erre rákényszerítik.

Ezzel szemben a rabszolga valakinek a tulajdona, aki az élete felett rendelkezik, olyan parancsot is adhat neki, ami számára nem előnyös, olyan munkával is megbízhatja, ami nincs a kedvére. Ellentételezést sem várhat a munkájáért, az urával nem érdek alapú a kapcsolatuk.

Az apostolok soha nem hívták magukat szolgának, nem haszonért és nem addig szolgálták az Urukat, amíg kedvük volt hozzá: Pál, Jézus Krisztus rabszolgája; Jézus kinyilatkoztatása, amit megjelentetett az ő rabszolgájának; Júdás, Jézus Krisztus rabszolgája; mint Jézus Krisztus rabszolgái, végezve az Isten akaratát és a többi hasonló igehely.

Ezzel a szóval fejezték ki, hogy letették az életüket Jézusnak és Jézusért, többé élnek nem ők, hanem él bennük a Krisztus. Aki rabszolga, nem ura a testének és nem ura az idejének, nem magáért, hanem az uráért él.

Ez egy nagyon kifejező szó, megmutatja, hogyan érdemes Krisztust követni és egyedül hogyan lehetséges Őt szolgálni.

Gondolkozz el ezen, amikor legközelebb a (rab)szolga szót olvasod a Bibliában, mit is jelent Krisztus rabszolgájának lenni. S mit is jelent az, hogy Krisztus a te urad. Tényleg Ő az Úr az életedben? Ő rendelkezik a teljes időd, anyagi életed felett? Ő dönti el, hová mész és hová nem, mit csinálsz és mit nem?

A legtöbb gyülekezetben ott ülnek a 10-20-30 éve megtért keresztények, akik hétről-hétre eljönnek hallgatni a pásztort.

A pásztor néhány évig még vért izzad, hogy valami újat mondjon nekik, de amikor már minden ószövetségi történetet húsz különféle aspektusból megvilágított, fogalma sincs, mit is mondhatna még nekik.

Ezért aztán elkezd mindenféléről beszélni, például a tegnapi focidöntőről szól a vasárnapi prédikáció. Mivel már régen nem Isten igéjéről szól az úgynevezett igehirdetés, a gyülekezet hitetlen és tetszhalott állapotban vegetál csak évek óta.

Hitet ugyanis csak Isten beszéde tud teremteni. Ha egy gyülekezetben igehirdetés helyett intellektuális eszmefuttatás, emberi vélemények megosztása, politizálás, társadalmi problémákon való szörnyülködés folyik, az lenne a csoda, ha a hit legkisebb szikráját is fel lehetne fedezni abban a gyülekezetben.

A Biblia maga mondja, hogy a hit egyedül Isten igéjéből származik. (Róma 10:17 Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által.)

Mit ront el ez a gyülekezet? Miért vegetál csak évtizedek óta? Miért szenved a pásztor és éheznek a juhok?

Mert nem Isten akaratában járnak.

Mit mond a Biblia, miért helyezte az Úr a pásztor a gyülekezet élére?

Efézus 4:11-12 És Ő adott némelyeket …. pedig pásztorokul és tanítókul, a szentek tökéletesbbítése céljából szolgálat munkájára (hogy a szenteket felkészítse a szolgálat munkájára), a Krisztus testének építésére.

A pásztor feladata, hogy felkészítse a szenteket a szolgálatra. A szentek feladata pedig nem az, hogy 20-30 évig hizlalják magukat egy gyülekezetben, hanem hogy felkészüljenek arra, hogy elkezdjék Isten szolgálatát. Egy-két évig hallgatják a pásztort, megerősödnek az Isten beszédében és elkezdik a szolgálatot, kinek-kinek amit az Úr ad.

A gyülekezet létének egyetlen oka és célja, hogy elérje a meg nem tért tömegeket, hogy „tanítványokká tegyenek minden nemzetet.”

Krisztus nem azért halt meg, hogy egy maroknyi ember hetente összegyűljön és egymást szórakoztassák és egymást támogassák.

Ha a gyülekezet azt tenné, ami a dolga, folyamatosan növekedne, új és új házi csoportokat és gyülekezeteket hozna létre, akkor nem csak vegetálnának és nem hitetlenségben élnének.

Akkor a pásztor is tehetné a dolgát, foglalkozhatna az újak beépítésével és a növekvő nyáj terelgetésével.

Készen vagy arra, hogy megtedd azt, ami a dolgod? Ha nem csak „gyülibe” járnál immár 10 vagy 20 éve, hanem felkészítenéd magad a szolgálat munkájára és azt tennéd, amire elhívott Krisztus: imádkoznál, bizonyságot tennél és megtennéd mindazt, amit a Biblia szerint tenned kellene, ha kilépnél hitben, egyből győzelemben és hitben lennél képes járni, egyből elmúlna a depresszió és a fásultság az életedből.